Auckland
Rugby = ALL BLACKS - angolos hagyomány - modern épületek
.
Új-Zéland a maximális környezet és természetvédelméről híres, legyen szó egy aprócska növényről vagy bármely kis őshonos madárról is.
A Piha strandján élő kis pingvinek (kororák) minden esélyt megkapnak arra, hogy boldoguljanak az ikonikus nyugati parti strandon a Piha-i közösség és az Aucklandi Természetvédő Tanács közös erőfeszítéseinek köszönhetően.
Húsz fészkelőládát és figyelmeztető táblákat helyeztek el az Észak-Piha strandon abban a reményben, hogy ez a taonga (kincs) talál egy helyet, ahol biztonságosan pihenhet és esetleg szaporodhat.
csak halkan jegyzem meg, itt, ezen a részen azért súlyos százmétereket kellett megtenni a szúrós, hegyes sziklákon, mezítláb
..... hogy meglegyen a megfelelő öböl, hullám
Tehát, a korábbi posztban már egy fél mondatban említett és többet nem is igazán érdemlő - viszont, annál értékesebb - közel tizenkét / tizennégy órás alvást követően volt egy kis napi dolgok bevásárlása az érkezés örömére, és mivel viszonylag közel volt, megnéztem azt a helyet ahol anno láttam azt a sok lepukkant veterán Mercit. Már nem voltak ott, nem mondom hogy tiszta volt a telek, de az a sok rom már nem éktelenkedett a kertben. Szóval, a gyors bevásárlás és a városi, környékbeli sétát és kis csavargást követően, már másnap beiktattunk egy kisebb kirándulást.
Az Oroszlánszikla egy sziklás hegyfok Új-Zéland Auckland régiójának nyugati partján, a Piha Beachen. Egy erodált, 16 millió éves vulkáni nyak, amely nevét a hátulról (a part felőli oldalról) nézve egy fekvő hím oroszlánra való hasonlóságáról kapta. Az Oroszlánszikla azonnal látható a látogatók számára, amint leereszkednek az egyetlen, kanyargós és viszonylag magasan fekvő bekötőúton a strandhoz. És ne feledjük, mindez Auckland belvárosától alig másfél órányi kocsikázásra.
| (Lion rock még fentről, a bekötő útról nézve) |
| . |
| . |
| . |
| (Budapest, este hat óra magasságában) |
Jelen pillanatban ez a legrövidebb út Budapestről Aucklandbe.
A legrövidebb, de közel sem kevés. Igazából még mindig jobb mint elutazni Londonba / Frankfurtba / Varsóba, stb és onnan megkezdeni úgy az utazást, hogy már órákat utaztál az ellenkező irányba (...) Szóval Budapest - Szöul - Auckland, folyamatosan, egyhúzásra :-)
Közel tizenegy órás repülést követően megérkezel Szöulba, ott bő négy óra tranzitolás
| . |
| (Auckland, reggel kilenc után) |
| (Auckland, reptéri fogadókapu kauri fából, Maori motívumokkal, még a terminálon belül) |
Ismét Új-Zéland
ismét mi és ismét
ez a régi és döcögős kis blog :-)
Ja,
egyébként ha van kedvetek, érdemes újra átolvasni a blog korábbi
történéseit kedvcsinálónak, esetleg sok olyan téma, helyszín is
előfordulhat benne ahol korábban már jártunk és jobban, részletesebben
ki van fejtve a téma mint mondjuk most lesz, de természetesen új helyek és élmények is kerülnek majd fel.
![]() |
| (forrás: internet) |