Összes oldalmegjelenítés

2024. január 3., szerda

Auckland, jacht kikötő

Viaduct Harbour,  Auckland  NZ



Most, hogy vagy harminc sornyi begépelt szöveg veszett el, be kell látnom hogy le kellene szokni erről a fáradtan, késő este pötyögök a telefonommal rendszerről mert ez így nem túl hatékony. Szóval, amiktől az utóbbi napokban szó volt, kb azok adják Auckland központját. Ennek az egésznek az ékköve a jacht kikötő ami kb akkora területen van mint Pesten egy fél kerület.






.


A sky city városrész azaz a torony irányából indulva ki a partra már látszik a kis sárga, régi hajóállomás és a mellette lévő tengerészeti múzeum. Ettől balra kezdődik a szépek és gazdagon játszótere, azaz a luxusjachtok végtelen sora. Beljebb haladva a kis felnyitható sétálóhíd, ami a hajók ki-be mozgásakor egy-egy magasabb árbócos vitorlás esetén felcsukódik hogy kényelmesen elférjen alatta a hajó, jacht. Mondanom sem kell, a turisták és a fotósok egyik kedvence.

Felnyitott és lecsukott gyaloghidak: 



Átsétálva ezen egy újabb kikötő rész fogad minket, elől a nagyobb méretű luxus jachtokkal

Voltak szép sportvitorlások, versenyhajók is:





Közben sétány, kávázókkal és éttermekkel

.


Ez, ez döbbenet nagy ladik volt 😎



...és végül, a környék és annak hangulata néhány képben. Háttérben a Harbour Bridge:





Auckland belváros

 


Szépek és gazdagok, mint valami brazil szappanopera címe a felhőkarcolók árnyékában 🙂 Volt itt minden, világmárkák üzletei ruhákban, parfümökben és karórákban, elsuhanó Rolls-Royce, modern és hivalkodó, régi és elegáns épületek egymás tövében ès persze sok (csak szájtátó) turista.



.




Maritime múzeum



 Tengerészeti múzeumnak mondanám, elsősorban hajók és a hajózás témakörben, a maorik pálmából és kauri fából eszkábált lèlekvesztőiktől kezdve az angol felfedezők hajóin át a XXI. századi, óceánmegkerülő Amercian Cup győztes versenyvitorlásig.




.

.




           elérhetőség: https://www.maritimemuseum.co.nz/


Auckland, hajóállomás



A város fő központi részén helyezkedik el az a kis sárga épület amit mára már teljesen körbe nőttek az üveg és szál csiszolt acél felületű toronyházak, felhőkarcolók. Egyébként, sétatávolságra van a sky tower azaz a torony is. 



Na és persze ha hajóállomás, akkor kompok, turista hajók, óceánjárók ès miegymás.




Amennyiben a hajóállomásról beszélünk, meg kell említeni a közvetlen mellette lévő teherkikötőt is.   Nem feltétlen szèp, de azért érdekes.







2024. január 2., kedd

Auckland, Northsore

 ...mert persze megint játszótérre mentünk. Neten találtunk is egyet ami jó értékelést kapott, így hát felkerekedtünk. Aztán kiderült, azért ez egy jó félórás kocsikázás és az is hogy, a sky city azaz a torony körzete után ez a második leg felkapottabb környék. Házibácsink elmondása szerint, olyan 2 millió körüli lakásárakkal. Az átszámolva (nzd-forintra)olyan 440 millió körül mozog 😎

Megközelítése a városrésznek a Harbor bridge-en keresztül. (a későbbiekben erről még lesz szó)



És a játszótér valamint az azt közrefogó park és partszakasz. 



.






A partot/parkot elhagyva, ilyenek a környékbeli utcák
.