Hot water beach : hát ez nagyon nagy élmény volt ma :-)
a dolog lényege hogy a partszakasz bizonyos részein (két részen, két sávban) apálykor a homokba leásva 65 Celsius fokos termálviz jön fel a vulkanikus tevékenységnek köszönhetően.
A népek apálykor ásóval felszerelkezve érkeznek, lemennek a partra és csak ásnak, és ásnak és ásnak :-)
Hot water beach - nemzetek olvasztógödre :-)
Belevetettük mi is magunkat a nagy buliba !
Vittünk
ásót, viszonylag jó időben érkeztünk, nem voltak még 1000-en, de az
apály már javában tartott. Sikerült találni egy tenyérnyi foltot ahol
meleg volt a homok, itt kezdtem el ásni. Aztán jött a forró víz is, majd
babakádnyi, fürdőkádnyi és 10 személyes jakuzzi méretet sikerült
kiásni. Aztán jöttek a nézelődők fényképezkedők is (igencsak sok turista
képein fogok szerintem szerepelni, szerte a világban) és a szomszédok
is a saját gödrükkel.
Amikor már kicsit kellemetlenné vált hogy
ketten dagonyázunk a több négyzetméternyi dagonyánkban és körülöttünk
még rengetegen keresgélnek, szóval meginvitáltunk a tócsánkba egy párt
aki a szomszédos hidegvízben szerencsétlenkedett, egy belorusz csaj és
spanyol pasija, a csajok dumáltak, mi pasik ástunk folyamatosan, aztán a
szomszéd gödörnek egy kis csatornát nyitottunk mert nekünk már marha
melegünk volt .... élvezzék ők is, egy amerikai pár volt, dumálás velük
is. Kicsivel később megunták (megfőttek) elmentek, helyükre jöttek a
szállásunkról megismert francia csaj és angol srác, ők is megfőttek és
elköszöntek, őket váltották a "vidám fiuk", - két német srác,
folyamatosan röhögcséltek és poénkodtak, feldobták a kis medencénk
hangulatát is :-)
A trükk az volt hogy a kádunk jobb oldalán
feküdtünk mi, a bal oldalon volt a forró rész, valahol ott lehetett a
forrás, mi nagyvonalúan ezt ajánlottuk fel mindenkinek, és ez a rész
olyan forró volt hogy egy idő után már szinte elviselhetetlen volt !
:-)
Aztán
jött vissza a tenger és a dagály, egyre többször tört be a hullám és a
hidegvíz a kis kádba, így leléptünk, átengedtük a helyet a németeknek.
Nagyon nagy élmeny volt !
 |
| . |
Hahei beach :
az itteniek a világ legszebb partszakaszának nevezik, talán nem ok nélkül :-)
A naplementés képek lényege hogy tök amatőr módon és technikával készültek (mivel hogy én csináltam) nincs benne semmi trükk, utólagos színezés, stb, stb .....itt valóban ilyen egy naplemente :